Sikerült Arnoldnak a héten kivinni a csövet a vízhez és be is tudták takarni (persze volt segítségünk), míg nem esett az eső. Jövőhéten mint írtam, remélhetőleg teljes erőbedobással fognak dolgozni a telken (persze, ha az idő engedi). Talán egy hét múlva beszéljük meg a tervezőnkkel a kapcsolók, konektorok helyét. Nagyon nincs ötletem, de majd bújom a tervrajzot:) Ja, és sikerült ma Arnoldnak megvenni a padlófűtéshez szükséges csövet is. Na. Már ezzel is előre vagyunk:)
2009. november 28., szombat
2009. november 26., csütörtök
Pihenünk:(
Vagyunk és élünk, csak a ház pihen egy kicsit:(Már két hete ugye nem csináltak a házon semmit, csak annyi változás volt, hogy a fiúk szombaton ástak. Ha minden igaz, akkor hétfőn teljes létszámmal fognak dolgozni a házon. Ugye már arról teljesen letettünk, hogy idén valami is lesz, ugyanis jövőhéten december. Már csak abban reménykedünk, hogy tél végén, tavasz elején lesz valami. Egyébként már a gázcsonk is bent van, szombaton voltak kint. Teljesen elkerültük egymást, mert ugye mi is kint voltunk, de ők estefelé jöttek. Tehát jelenleg nincs semmi újdonság, továbbra is nagy a sár. A gumicsizmavétel-project azt hiszem nálam is be fog indulni:))
Remélem jövőhéten izgalmasabb dolgok is lesznek, meg képek. És csak reménykedhetünk, hogy az időjárás nem fog kicseszni velünk. Mert eddig mindig amikor jó idő volt, nem történt kint semmi, amikor lehetett volna csinálni valamit, akkor napokig esett az eső.:(
Remélem jövőhéten izgalmasabb dolgok is lesznek, meg képek. És csak reménykedhetünk, hogy az időjárás nem fog kicseszni velünk. Mert eddig mindig amikor jó idő volt, nem történt kint semmi, amikor lehetett volna csinálni valamit, akkor napokig esett az eső.:(
2009. november 21., szombat
Az utolsó ásonyom
..., amit kézzel kellett kiásni, és nagy terület volt.Erre azért volt szükség, hogy a víz, bekerüljön a házba. Valójában keresztbe átásták a házat.Négyen voltak ma kint, és mindenki rendesen dolgozott (az ellenőrzéskor is:)), még a ház urának a kezében is ásó volt:) A képek a bizonyítékok.Mindenki dolgozik...:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhh7rAdrVtveUgu04YV5FMuBXmBhRI4kvXsbb54NXlWqj8ET9lBPPfdrTPjb4-LCErULls0enEMxdMD3k49rQWZ01rt3qUv3pmLgrBi-q-7te8je4vuN2ENu3XmQjcpz6jmzXnKvX0pYJ4/s320/DSCN2186.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQCDTM9b5ZTUgLfTcI3tKuLG_2qhWpbPGzFnDO7pG_D9DsAHc1SiVpjHKJZzZ2RZ673yUplKUOJ3sDNfN3HypSwYoD9fABlTk8HXw7VRqBbW-zYmaFgUrzbLksL5IpfVHHDrE3R_clCRE/s320/DSCN2185.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzYfJHAyBXhu2G_d9CCWd9h9DR4YbG80hZIAWZ_Fk7JNR1I5cRb3Mv6FGYkFZc47IE-U3x9Lf4ydQHBxdXXXod9XjfYh0julObSYyJc2wWyfo7bmCt8ZWEqpUj6x92bKAiTUafJ50md4o/s320/DSCN2184.JPG)
2009. november 19., csütörtök
A pince fala
2009. november 14., szombat
Az eső
Egy hete az időjárás nemigazán segíti az építkezést, ugyanis megállás nélkül esett. Két napja süt a nap nagyjából, gondolom ez alatt voltak kint a telken és folytatták az építkezést. A pince falai épülnek, valamint az alapra került már pár darab zsalukő:) Remélem így helyesen írtam:) Örülnénk ha jó idő lenne pár napig még, kb. 1 hónapig szerintem még, mert akkor biztosan többet haladnának.
2009. november 7., szombat
2009. november 6., péntek
Pince
Van már ám pincénk is, csak még képet nem sikerült róla csinálni. Most nem kaptunk, nekünk meg nem volt még időnk kimenni.Most csak annyit, hogy alapjába véve csak 10nm, de jelenleg nekem most akkorának tűnik, mint a fél ház. Holnap lesz kép is. Ezen kívül semmi változás nincs. Van már vizünk, talán jövőhéten már áram is.Két hét múlva elkezdik a falakat is felhúzni, persze ha az idő engedni:(
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)