Tegnap voltunk oltáson. Most csak egyet kapott, de szerintem jobban megviselte, mint a múltkori kettő.A vizsgálatokat elég jól tűrte, végig mosolygott és nevetett, még akkor is, amikor már fogtuk őt le, mert a doktornő adta a szurit. Na, akkor felsírt, de nagyon, de pár perc alatt megnyugodott.6050gr és 62,5 cm (az utóbbiban nem vagyok biztos, szerintem több,de ez a hivatalos).Minden rendben van vele az a lényeg.
Sári most már két hónapja lassan, hogy hason alszik. Tegnap a doktornő meg akarta vizsgálni, hogy mennyire tartja a fejét,hogyan tudja felemelni, erre a kishölgy azt hitte aludnia kell, és ő letette a fejét és nem akarta felemelni.Nekilátott pihizni:)Majd most már többet fektetem hasra napközben is, mire megyünk legközelebb, produkáljon valami mozgást is és fejtartást. Nagyon aranyos volt:)Nem tudom, hogy a szuri miatt van e még kiütve, de még ma is sokat alszik.Estétől 2-ig hang nélkül aludt, utána visszaadtam a cumit neki, majd fél5 kor kelt fel enni.Fél6 körül talán visszaaludt és fél10 még szundizott. Evett, mesét nézett és most megint alszik. Szopizik rendesen, de szokott néha vizet is kapni. AZ jobban tetszik neki, mint a tea.Bár elég fura íze van a teának, nem is csodálom.
A cumisüveget védi, az csak az övé:)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjI7aQ3HUFysgoXlYm20wknGJLPxbWnkOpGnq28ZQ7IXtLKPkDB7Nffofu5grMnHGuEN4oMXsdsFTqLihjNGrv00Od4o4LvwoCJAOPduTsM0ngTPFAz-Wh80JLbQoUUFzCpafKXIcGxGYQ/s320/DSCN4226.JPG)
Így kelünk fel reggelente.Mindig mosolyog és nézi a körülötte lévő dolgokat:)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg-XhRrspQKndEPMtN8qHX-OGcwcTkBgsRcDM6YaAq4mVrLl21cmrw6zAXTyNzqJVW3khSQnoIH9e8csnXrD_pPXnpPPAMdRkQBiQAy1nz4cuiSYuctZqUooAEuhJLOKGu6acayEbf3bT8/s320/DSCN4216.JPG)
Hétvégén, amikor lustálkodunk még az ágyban, van amikor bealszik ott mellettünk. Mindig csak azt vesszük észre, hogy nincs mocorgás és nyögdécselés, és Sári bealudt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYKNZukcqDLkN5VPhQIUn191LhdrHEvhtIiVIZLFPgZPzvlGZ5vt1Wyg9z76eRj7s7dx0X9n8pmvajPFnJsO8kITB600q6NLVZOqwhfcO_g3QCi4PT46ID1EJqrUMpBF4AGx615WgjsFU/s320/DSCN4205.JPG)
Utolsó 2010-es kép anyával. Nagyon szereti, ha fényképezik. Bár, ha már meglátja a képet, akkor mindig arra figyel és akkor már nem akar mosolyogni, arra koncentrál.