És pár kép Sári-lányról, ő érdekesebb, mint a házunk:)
2011. május 24., kedd
Új otthonunk
Persze nem költözünk, csak vasárnap volt egy éve, hogy az új otthonunkban lakunk, akkor még csak ketten, most már hárman:) Sok minden történt azóta, a házon is. Sári érkezésével teljesen élettel telt meg a ház. Belakjuk, kihasználjuk az összes részét a háznak. Belül nem történt semmi változás, csak annyi, hogy a gyerekszobának nevezett helység, már valóban gyerekszoba:) Kint csináltunk veteményeskertet, virágoskertet, kis házikót. AMi még nincs kész, de hamarosan kész lesz. Sok apró dolog van mégis, ami már szinte nem is szembetűnő.
És pár kép Sári-lányról, ő érdekesebb, mint a házunk:)
Itt már nagyon álmos:)
Új móka:
Hason fektettem le, hát így találtam rá:
És pár kép Sári-lányról, ő érdekesebb, mint a házunk:)
2011. május 17., kedd
Fogas kérdés
Végre eljött a nap, és Sárinak kibújt az első foga:)Két hisztis nap és éjszaka után ma észrevettem, hogy áttörte az ínyét a kis fogacskája. Igaz nem látni még, csak érezni lehet, ahogy kicsúcsosodik neki. Pont valamelyik nap mondtam itthon, hogy el sem tudom képzelni Sárit fogakkal, de most itt van. Persze rejtegeti még, apukájának sem mutatja meg:)
2011. május 15., vasárnap
Déli pihenő
Megint megesett, hogy Sári ebédkészítés közben bealudt a mesén:) Szegénykém biztos fáradt lehetett, mert máskor nem megy ilyen könnyen az elalvás. Figyeltem már őt, hogy csak bóbiskol, nem is mozog, majd tapadnak le a szemei, csak a cumi jár a szájában. Szerdán voltunk védőnőnél, kemény 6 dekát hízott 3 hét alatt. Vigyáz az alakjára:)
A cumi sem kell már neki, éppen kiesik a szájából:)
Kis tündérem, mindig nyitva marad a szája, ha így alszik el magától:)
2011. május 10., kedd
Apja lánya
2011. május 4., szerda
Csak úgy
Babaúszás
Ma elkezdtünk Sárival Sződligetre járni babaúszásra. Ma még csak leteszteltük, milyen is lesz neki, fog e neki egyáltalán tetszeni. 45 perces foglalkozás, de pont elég egy ilyen kisbabának. Nagyon tetszett neki, úgyhogy ha minden jól megy, folytatni fogjuk. Az első 5 perc játékos-mondókázós bemelegítés, után mozgás a vízben és a végén lehet még játszani.
2011. május 1., vasárnap
Élményfürdő
Tegnap a budapesti Ramada élményfürdőben töltöttük el az egész napot. Sejtettem, hogy Sárival nem lesznek nagy gondok, hiszen itthon is imád a vízben lenni, csak úgy lubickolni. Így volt ez tegnap is. Nagyon szerette a vizet, nem félt tőle. Olyan jókat nevetett és rugdosta a lábait a vízben, öröm volt nézni, ahogyan jól érzi magát. 11 körül érkeztünk és este 7-ig voltunk. Aludt is közben, ugyanúgy evett, semmi fennakadás nem volt. Sokat voltunk a gyerekmedencében, de azért voltunk a nagyban is. Figyelte, ahogy csúszkálunk a a csúszdákon. Kornél-Anett társaságában voltunk, így mindenki élvezni tudta az élményfürdő minden lehetőségét. Mi felnőttek is sokat csúsztunk. Elég fárasztó volt azért nekünk is, gondolom Sárinak is. Ma délelőtt is aludt még majdnem három órát az egy helyett, úgyhogy sikeres volt a tegnapi napunk. Jövőre már Sári is többet fog lubickolni, sőt akkor már a gyerekcsúszdát is kipróbálhatja.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiIJ1v20Um2SFz-o8quy-nM8rppGfgxfBFegn6FTjcGHF-t3DftIQ7hasO7Y0i7lV8OglUgFeCcxNm7WM3fV4JZ_uotR7NpfU06JC-RbBZZr2LUgULwbEqFovUPdwAuW9XtZ0_zT3ouTP4/s320/DSCN4891.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-pL7nTMawVj31j39zcedaUl2pkYi44dOSVj8BXZeW-guPRNJa6wrlHCTyBiy_u1BTTiqoA4J9gF995ppPDsphNHi2HK6JbDHebbG81nGBR00lFY1X3l1aoda9wf7ePsCu1ddtgm5TVJA/s320/DSCN4893.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIOm2mT0eAwamuiqXCHdYPF6LLAYbGZEf8Djui4jBENOf9L387hMJlfV0QoNFqfexuqAUubHsoN-_IVZm3eHG6U-hV5AOHplCf3pxR07cNTnkLIx9fZPQFnG0N0qlnRZW5R3Gj2xSAE2s/s320/DSCN4918.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjaJ_IxFu8NhNy-Y0Ctqh48JiJasX9FqfTbD8tgPGdBkwbpeGoFS8AxBzdPfNa-PxqtkJBYLtgfz_vL2Trs0zMriZoKFKBDQ-krXCDJN_KEvChsKWSAhkLl1CDCE5mx9FsCYD_9xt6uyd8/s320/DSCN4916.JPG)
Még a Húsvétról
Ez a bejegyzés még kimaradt, nem mintha olyan eseménydús lett volna, de Sára első Húsvétja volt, ezért ha írásban nem is, de pár képet közlök. Szombaton kezdtük Vácon, majd vasárnap folyattuk Romhányban és hétfőn újból Vácon fejeztük be az ünnepet. Sári nem igazán fogta még fel, hogy mi is történik, de az biztos, hogy a csokitojásokat nagyon fogja szeretni, mert alig akart elszakadni tőlük, sőt, nem is akart senkinek adni:)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0MGpUx7DoIqvLARgOBo1C0g0Wl5Z7bdEggAj-9L0Xii0TqTe7edDP-JVWZB9FKvo33ZGWEl8aULtQDayhV1Pm_Wuy7xYRJpLyd_C8b3kt_36N5UfvgbFJxovpNJOgT81NJsaY1chN8cg/s320/DSCN4863.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjE7uGrgmYRBZs7Mh2HbkYeHmODw0fQ-K1OlZGR1ZA57SWD7UZrY-3ELu9MULLxf9KtDqzAqJ9k62viUHHcuTbv5sc1l4If-jiRAiUIJEwqJtFT-S0obt51HUPNDiX1Ffp1QFRs2ZeVXJs/s320/DSCN4884.JPG)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)