2010. február 9., kedd
Ablakok
A háznak még fala sincs, előreláthatólag nem is tudjuk mikor lesz, de már a nyílászárók kiválasztásán túl vagyunk. Ez is meg van.Tegnap azt mondta Zoli, hogy amint lehet, elkezdik a falakat húzni, nem várják meg, míg ez a temérdek hó elolvad:) Úgy gondolom, április végén sajna még nem Tolmácsra hurcolkodunk, hanem valahova máshová. Az idő már sok minden miatt egyre jobban szorít, de hát biztos így kell lennie.Nagyon türelmes emberek lettünk.:)
2010. február 5., péntek
Ez a fránya hó
Amióta ugye lebetonoztak, mondanom sem kell, hogy az időjárás jól kitol velünk. Egy hétig "normális" iső volt, utána egy hét -20 fok, és amikor letelt a két hét, jött az eszméletlen nagy hó és eltelt megint egy hét. Ma tartunk a 3. hétnél betonozás után, de elnézve az időjárás-jelentést, hát teljesen tanácstalan vagyok és kiábrándult. Szeretnénk sok mindent, de legjobban már költözni, de ha így haladunk április végén nem Tolmácsra költözünk, az is biztos. Tessék, itt van február közepe jövőhéten és eltelt az évből másfél hónap (na ezt nem azért írtam, hogy megmutassam, tudok számolni:)), hanem az idő is ellenünk dolgozik. Az időt nem lehet sürgetni, de jó lenne, ha kicsit gyorsabban haladna:))
2010. január 26., kedd
Az alap
Elvileg most pénteken telik le a két hét várakozási idő, gyakorlatilag viszont szerintem még egy hét marad, mire elkezdhetik a falakat húzni. Az idő, mint mindig, most is kicseszett velünk, mert két napja -17 fok van. Gondolom ez nem nekünk kedvez.
Várunk. Addig is keressük a megfelelő árú nyílászárókat, meg nézelődünk, tervezgetünk.
Egy biztos, április 30-ig maradunk a lakásban, utána irány, de hogy hova, azt nem tudjuk még:)Úgyhogy jó lenne, ha az idő egy kicsit nekünk kedvezne:)

2010. január 16., szombat
És a képek a legutóbbi munkálatról
2010. január 15., péntek
Betonozás
Ma végre megint történt valami Tolmácson:)Elvileg úgy volt, hogy 5-én betonoznak, de ez a rossz idő miatt elmaradt. Ma viszont pótolták. Most várnak 1-2 hetet és ha úgy gondolják a szakemberek, hogy terhelhető a beton,akkor elkezdik végre felfelé is építeni a házat. Hát nagyon reméljük, hogy most már haladni fognak a dolgok. Szorít az idő nagyon.:((((((
Képek holnap jönnek, másodika óta nem is voltunk kint.
Képek holnap jönnek, másodika óta nem is voltunk kint.
2010. január 5., kedd
Új év
Arnoldka már január 2-án kint a telken kezdte meg az újévi munkálatokat. Úgy volt, hogy kedden betonoznak, így megcsinálták (Attila, Kori meg ő) a ház szennyvízhálózatát. Hát voltam kint én is, nem volt egy egyszerű munka. Tiszta sártenger volt minden, sőt elkezdett fújni a hideg szél is, úgyhogy sajnáltam őket, hogy kint vannak. Tegnap azaz 4-én voltak kint a szakemberek, a sok hó meg eső után kicsit megigazították a terepet, előkészítették a betonozásra, ami most már nem tudom mikor lesz, mert nagyon hideg van, és ilyenkor nem igazán jó.
Új év, új remény, új határidő. Határidő amit magamnak állítottam fel, természetesen Arnold már el is vette a kedvemet, az húsvét, amire ott szerettem volna lenni. Volt itt már karácsony, most van a húsvét. Arnold szerint jövő karácsony. Na hát, az igen távolinak tűnik. Nem rajonganék az ötletért.MAjd kiderül. Eddig is bíztam, most már nem bízok, lesz ahogy lesz.:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)