2010. május 28., péntek

Az új otthonunk

Szombat óta Tolmácson lakunk.Én vegyes érzelmekkel fogadom, Arnold teljesen pozitívan és örül. Kicsit fura még.Ma megkaptuk végre a használatbavételiről a határozatot, jövőhéten jön újra az értékbecslő.
Még mindig doboz-doboz hátán van, de már talán nincs akkora káosz. Olyan, mintha csökkenne a számuk. Pedig még mai napig is a pakolás néha abból áll, hogy egyik szobából rakjuk át a dobozokat a másikba, utána meg a harmadik helyre. Teljesen kész van a fürdő és wc. Az egyik szoba ami lakható és lakunk is.De ott is még vannak dobozok, zsákok. A ruháikat rendszerint még zsákból keressük ki.
Ami idegesít és Arnoldnak az agyára megyek, azok a hangyák. Hát szó szerint elleptek. Én rendszerint fújom őket, de nagyon unom, hogy amikor odébb mozdítok valamit, egy egész hangyaboly lep el.De kitartok, csak az a baj ők is. Netünk, kábelünk még nincs.Ezért is vagyok most ilyen ritka jelenség a blogon.
Kis-Saliga elég jól viselte a költözködés fáradalmait. Néha jelezte, hogy most már hagyjuk abba, és akkor szót fogadtam neki:)Rendszeresen mozog már, főleg, amikor fürdök.Az nem tetszik neki, végigmocorogja.
Dolgozunk tehát folyamatosan a házon, hétvégén szeretném, ha felkerülnének a függönyök és a nappali is berendezésre kerülne. Egyéb okok miatt nem került még erre sor.Képek lesznek, ha saját gépemen majd fel tudom őket tenni.

2010. május 24., hétfő

Így állunk:)

Mint ahol bomba robbant, de legalább már átköltöztettünk mindent:)Doboz-doboz hátán, nem mindig tudjuk mi-hol van, persze ilyenkor kell mindig az, ami leghátul van:)Kaptunk Vera jóvoltából mindkét nap finom ebédet, hálásak vagyunk érte:)Kedden jönnek ki az építésügytől a használatbavételi engedély miatt.Reméljük a legjobbakat:)
Majd írok részletesen, de most is két festés között vagyunk.







2010. május 21., péntek

Költözés 2.

Lehet, hogy holnap már ott alszunk Tolmácson????Legközelebb megírom a választ:)
Holnap pakolunk ki teljesen. Nagy lesz biztos a nyüzsi, a pörgés. Főleg, hogy Arnold reggel jön haza....:)
És remélhetőleg ebédünk is lesz Vera jóvoltából: túrógombóc:)

2010. május 17., hétfő

Papírmunka

Végülis papírmunk van hátra már csak.Persze nem nekünk. Talán szerdán kijön a rétsági építésügyről az illetékes, hogy megkaphassuk a lakhatásit, utána az értékbecslő, hogy megkapjuk a maradék 5 %-ot és ennyi.Lehet takarítani, pakolni...Arnold a héten éjszakás, én is dolgozom 6-ig. Sebaj.Holnap talán el tudok menni 10-ig függönyt venni, ja, meg függönytartót:)Szombaton nagyjából kitakarítottuk Anettal a fürdőt, miközben a fiúk bevágták a szőnyeget a szobába.Elég jól sikerült:) Arnold ma felrakta a maradék dugaljakat. Közben beüzemelte a fűtést, mert elég hidegek vannak és ha már van fűtés...:) Tegnap felkerült a tükör a fürdőbe, összerakták az ágyat, megigazították amit kellett.Sok apró dolog van még, de szombat már elég látható cél, hogy ott is aludjunk.

Képek folyt.

Két éve is ugyanígy néztünk ki. Ez volt a hálószobánk:)


Itt már Arnold unja nagyon:)

Elkezdődött...

...a költözés. Csak annyi ezzel kapcsolatban, hogy két és fél éve hóban jöttünk a lakásba, most szakadó esőben pakoltunk Tolmácsra.
Már jó érzés volt, hogy látjuk az értelmét a sok idegeskedésnek, várakozásnak...végre már oda is pakolhatunk. Egyik szoba be van rendezve, a középső dobozokból áll még, a harmadik szobában pedig még festőecsetek, hengerek, üres festékesdobozok állnak:)
Szombaton szeretnénk először ott aludni, Arnoldka a héten éjszakás, úgyhogy ha akarnánk se tudnánk előbb. A legtöbb holmink már ott van.Romhányban már csak a hétre elegendő, legszükségesebb dolgok vannak:)

Ez csak az egyik szoba,ahol bomba robbant:)

2010. május 12., szerda

Ballagás, elsőáldozás

Múlt hétvégén kicsit zsúfolt programunk volt. Szombaton ballagásban voltunk, majd még aznap elmentünk a másnapi elsőáldozásba a keresztlányunkhoz.Jó volt mindkettő, bár így építkezés-költözés közepén kcsit fáradtak voltunk, mert Arnold még szombat délelőtt is festett:(
Arnoldka a keresztlányával:)