2011. július 25., hétfő
2011. július 24., vasárnap
10 hónaposan
A héten Sári tíz hónapos lett. Milyen gyorsan telik az idő...Egy nappal tízhónapos fordulója előtt Sárilány egyedül, minden kapaszkodás nélkül két lábra állt. Én a konyhában voltam, ő körülöttem mászkált mindig, egyszer csak azt vettem észre, hogy Sári áll, mindenféle külső segítség nélkül. Annyira megörültem neki, ő meg megijedt, hogy rögtön popsira zuhant. Azóta próbálkozik a kis Drága, nehezen de alakul. Aztán szerdán kibújt a harmadik foga és lassan kint lesz a negyedik is. Ezek már felül vannak neki. De annyira "megszokta", hogy nincsenek fogai, hogy nem is nagyon használja őket, mindig oldalt eszik, az ínyével rág.
Tegnap pedig segített sárgabarack lekvárt főzni,vagyis inkább felügyelte a munkánkat. Míg mi főztük, ő addig megkóstolta, jó e a barack, és azt is leellenőrizte, hogyha belekeni a függönybe a barackot, azt anya ki tudja e mosni:)Szóval nem is tudom segítség-e volt tulajdonképpen.
Kicsit beteg is volt a héten, egy napra belázasodott, de azóta se semmi baja, szerencsére.



Tegnap pedig segített sárgabarack lekvárt főzni,vagyis inkább felügyelte a munkánkat. Míg mi főztük, ő addig megkóstolta, jó e a barack, és azt is leellenőrizte, hogyha belekeni a függönybe a barackot, azt anya ki tudja e mosni:)Szóval nem is tudom segítség-e volt tulajdonképpen.
Kicsit beteg is volt a héten, egy napra belázasodott, de azóta se semmi baja, szerencsére.
2011. július 11., hétfő
Visegrádi palotajátékok
Tegnap elmentünk hárman a visegrádi palotajátékokra. Reggel indultunk a nagy meleg előtt, bár már akkor sem fáztunk. Nagymarosig autóval mentünk majd komppal át Visegrádra. A kompok ez alkalomból oda-vissza jártak. Nagyon sokan voltak már reggelről. Felvonulással kezdődött a program, majd mi is mentünk a nagy tömeg után. A nagy meleg egy részét átvészeltük egy fedett tribün alatt a Salamon-tornynál. 11-kor befészkeltük magunkat kettőig. Arnold részt vett a lovagi hétpróbán. Különféle versenyek voltak. Utána szétnéztünk az árusoknál, nézelődtünk más érdekességeket. Hazafelé még strandoltunk egyet a Duna-parton.




Fürdés után
Fürdés után kész harci feladat a pelenkát rátenni és felöltöztetni. Nem igazán hagyja magát, nagyon szeret meztelenkedni. Nagyon szeret még mindig vizeskedni, járunk is még babaúszásra, ahol a legutóbbi alkalommal azt mondta az oktató, hogy Sárit áthelyezi haladó csoportba, mert nagyon ügyes és a merülés is nagyon jól megy neki.

Születésnap-Romhány
2011. július 1., péntek
Pufievésben verhetetlen
Amióta eszik pufi-kukit (kb. 3 hónapja), azóta naponta egy fél zacskó elfogy. Szerencsére nagyon szereti, úgyhogy néha nagy segítség, hogy ott van kézre, mert sokszor lefoglalja az evés és addig is egy helyben van, ami mostanában nagy dolog. Profin megtanult felmászni a 4 darab lépcsőfokon. Észre se vesszük, de már valamelyik szobában van. Csak amikor le kellene jönni a lépcsőn, akkor van kiabálás segítségért. De inkább szóljon még, minthogy lent találjuk meg őt:)
Ma kibújt a második foga is alul. Az éjszakáink ettől függetlenül nem javultak, bár most éjszaka is csak hajnalban került át hozzánk. Visszaszokott a napi egy ebéd utáni alvás helyett a napi háromszorira. Vagyis tegnap így volt, ma már kettőn túl vagyunk.

Ma kibújt a második foga is alul. Az éjszakáink ettől függetlenül nem javultak, bár most éjszaka is csak hajnalban került át hozzánk. Visszaszokott a napi egy ebéd utáni alvás helyett a napi háromszorira. Vagyis tegnap így volt, ma már kettőn túl vagyunk.
2011. június 28., kedd
Profi
Ami a felállást, állást illeti, abban profi. Azon kívül meg nagy fordulatot vett Sári fejlődése. Hogy pszichológiai területen, vagy csupán újabb fejlődési szakasz, én nem tudom, de az eddig jó alvó kislányunk, rossz alvó lett, ami a hajnali alvását jelenti. Ő már akkor is mászik a kiságyban, sőt minden esetben áll, hajnali órák kellős közepén is:) Kb. 4 óra körül:) A kis sunyi csajszi, miután lefektetem, nem csukja be a szemét, de halkan van. Mire visszasettenkedem az ágyamba, addigra újra sír. Ezt eljátszuk párszor felváltva az apukájával és így kerül be közénk. Pedig nem akartam beleesni abba a hibába, hogy magunk mellé szoktassam az ágyba, mert nehezebb lesz leszoktatni, úgyhogy sorra próbáljuk az új ötleteinket, módszereinket:) Ha 8 hónapig sikerült egyedül aludni, külön szobában...nem most akarom elrontani, ha már eddig sikerült jó úton járni. Persze olyan édes, ahogy összegubódzik és felém fordul és úgy alszik, és abban a pillanatban máris:) Na próbálkozunk továbbra is a sikeres alvás érdekében:) Elvileg pszichológiai magyarázata is van, ez az ún. szeparációs szorongás, ami tipikusan illik a mi esetünkre, amikor túl sok inger éri és megijed, hogy mi mindent tud anya nélkül csinálni, holott neki szüksége van rám valójában. Persze legkönnyebb erre azt mondani, hogy jön a foga biztos, vagy anyás lett:)


Kevés volt a spanyol tengerpart, kellett egy kis Duna-part is:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)