2009. július 17., péntek

Újabb akadály-újabb ház

Tegnap megtörtént a bírálat a beadott hitelünkkel kapcsolatban. Hát persze, hogy nem úgy alakult a dolog, ahogyan terveztünk.Újabb akadály, Arnold újra elkeseredve és elhangzott a bűvös mondat:Ne építkezzünk.Mi alapból úgy számoltunk, hogy a hitelt, amit kapunk, arra jön rá a szocpol (2 Saligára tervezve), de nem a hitelbe már ők beleszámolták a szocpolt is.Hát köszönjük, újra megrövidítettek 2,4 M Ft-tal. Én már nem akadtam ki rajta. Két hét huza-vona után sikerült megbeszélni a bankos ügyintézőnkkel, hogy ugyan engedje már meg, hogy új költségvetést adjunk be, mert ezek után lejjebb vinnénk, az amúgysem nagy igényeinket. Engedte, de 3 oldal adatok miatt, ez még 7500FT-ba kerül.Már nem érdekelt. Most készül az új költségvetés, a kivitelezőnknek még egy plussz feladat. Ez kb. a 3. költségvetés lesz.
Mindeközben ugye kevesebb pénzünk lett, a ház sem lehet akkora mint terveztük. Jelenleg a tervezőink azon munkálkodnak, hogyan csaljanak le innen-onnan pár négyzetmétert. És egy-két hét és újabb (nagy mértékben meg fog egyezni az eredetivel) háztervet fogunk nézegetni. Azt hiszem nem vagyunk könnyű esetek.Örültünk, hogy végre a tervrajz meg van és nem kell miatta szaladgálni az építésügyre, és most tessék.:) Mikor ezt írom, nem tudom, hogy a tervező tud e már az ellene készülő merényletről, de most kívánok neki kitartást:)
Kicsit tegnap azért megnyugtattak, hogy nem kell lemondanunk álmainkról, lesz saját házunk, csak azok a fránya gépek dolgoznának már:) Előre láthatólag ez augusztus közepe, telibe a lagzi közelében.Nem baj, kibírjuk:)

1 megjegyzés:

  1. hát, én ezt el sem hiszem, nagyon nem is tudom, mit mondjak rá. Csak annyit, hogy szorítok, hogy meg lehessen oldani az újabb költségvetéssel, meg hogy ne nagyon kurtítsák meg a házatokat. Kitartás, kitartás! Ha a lagzi napján akarnának is elindulni a gépek, az se lenne baj, gondolom. :)

    VálaszTörlés