2009. december 21., hétfő

December

A hónapban azért haladtak, annak ellenére, hogy nem írtam. SOkat közbeszólt az időjárás és a hideg. A pincének már csak a lépcsői hiányoznak, körbe van szigetelve, mondhatni készen van. A zsalukövezés is véget ért, azaz már arra csak a falak fognak menni majd valamikor januárban.Feltöltötték az alapot is, januárban amikor majd újra kezdik a munkálatokat, akkor fog rákerülni egy betonréteg.Pontosan nem tudom mi a neve. Addig viszont Arnoldnak még van munkája, be kell rakni a csöveket a víznek, szennyvíznek és majd csak arra jöhet rá ez a betonréteg. SZombaton, minusz 20 fokban el is kezdték kiásni neki a helyét, de azt hiszem nem meglepő, hogy sokat nem haladtak. Elmondása szerint mintha betont akartak volna ásni, olyan kemény volt. Nem is csodálkozom, hiszen napok óta nagyon hideg volt. Majd egy kicsit enyhül talán az idő, akkor könnyebb lesz. A fényképező sem bírta a hideget, így nem készült kép, az elmúlt hetek munkálatairól sem. Arnold szerint, már kilehet venni a ház teljes formáját, a szinteltolást és kezd nem kicsinek tűnni. Bár neki sosem tűnt annak. Én még nem láttam, de azt hiszem ekkora hóban, nem is látnék sokmindent.
A lényeg, hogy pozitívan kell hozzáállnom, tehát haladunk. Képek majd egyszer jönnek. Addig is pihenünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése