2010. április 11., vasárnap

Újabb lépés- az "első" fa

Az utóbbi időben látványos dolog nem történt a házon. Megvettük a radiátorokat, kádat, mosdókat, de még nyílászárók hiányában nem tették azokat be. Az ablakok, ajtók talán legkésőbb a jövőhét közepéig érkeznek meg.
A héten kiválasztottam a ház külső vakolatának a színét is. A belső falakkal nem lesz gond, úgy gondoltuk Arnoldkával, hogy az maradjon fehér még egy darabig.
Elkezdték a lambériát és a ház fa részeit lefesteni. Kész van a derítőnk, már be is van takarva.
Tegnap Arnold elültette a Kornéléktól kapott első fenyőfánkat. A Kornélék karácsonyra cserepes fenyőt vettek és nekünk adták ajándékba. Most már a telket díszíti. (Valójában csak úgy az első fánk, amit mi ültettünk, ugyanis amikor megvettük a telket, akkor vele együtt "vettünk" egy gyümölcsfát is, amit azóta is nagy becsben tartunk).
Haladunk tehát, mi próbáljuk magunkat tartani a hónap végéig, vagy legalább május 2. hetéig.Meglátjuk mi sikerül ennyi idő alatt. A kis-Saliga is biztos örülne, ha majd szeptemberben úgy érkezne meg, hogy minden a helyén van és egy csodaszép gyerekszoba várna rá:))
És látom, múltkor megemlítettem a fogamat: hát...sebészeti eljárás lett belőle. Elmentem, hogy majd tesz bele végleges tömést, hiszen a duzzanat lecsökkent, de nem teljesen, és ekkor már kaptam is az injekciót, felvágta az ínyemet, összevarta. Ez volt kedden. Tegnap még nagyon fájt és érzékeny volt, úgy érzékeltem, nemhogy eltűnt a duzzanat, hanem nőtt, de ma már leapadt megint. Most azóta benne vannak a varratok, kedden fogja csak kiszedni.Majd akkor is meglátjuk, mi lesz...:(

1 megjegyzés:

  1. Először is, nagyon sajnáljuk a tegnap elmaradt összejövetelt. Ezzel azonban biztos haladtok előre, úgyhogy "megbocsátunk". :) Legalább ti haladjatok, a mi házunk ha nem is kriminális, de közel van hozzá, csak nem lehet róla írni a nagy világ előtt. De fel fog épülni.
    Ezt a fogas-dolgot nagyon sajnálom, remélem, hamar helyrejön, nem lehetett kellemes. nekem "csak" gyökérkezelésem volt Kinga-pocakosan, az se volt jó, de minden rossz elmúlik. Kitartás!

    VálaszTörlés