2011. június 8., szerda

Nyaralás egészben

Az elején még úgy gondoltam, fogok tudni mindig írni valamit az aznapi történésekről, de aztán elmaradtak. Most ma már itthon vagyok, pár dolgot említésképen. Történtek azért olyan dolgok, ami mellett nem mehetünk csak úgy el:) Az első nap délután 1 óra körül érkeztünk, jó meleg várt minket Malaga repülőterén, majd innen utaztunk Marbellára, ahol végülis az összes napunkat töltöttük, hiszen Gergő ott lakik. Az első nap csak gyors parton sétálás volt, kipakolás, és elég korán lefeküdtünk, ugyanis hajnali negyed 4 kor keltünk, és mögöttünk volt egy 3,5 órás Tolmács -Pozsony autóút, és egy 3 órás repülőút. Sári is kidőlt elég gyorsan. Másnap aztán kicsit több időt hagytunk mindenre. Nem részletezem minden napot, azért nem unatkoztunk. Az igaz, hogy nem volt minden nap strandolós időnk, de próbáltuk kihasználni a kis napsütést. Kicsit szomorú is voltam 1-2 napig, amíg nem tudtunk partra menni,holott azt vártam a legjobban.
Amikor hűvösebb volt, sétáltunk a közeli utcákon, parkokban:
És délután azért kisütött a nap, és volt ott strand is:) Sárika az első napokban félt, de utána már szerette a vizet. Gondolom a jól megszokott 37 fokos víz után a 20 fokos víz kissé hidegnek tűnt:)
Nagyon finom volt az a homok:) Az elején még tiltakoztam, állandóan törölgettem, de hamar rájöttem, hogy esélytelen, hogy megússzam a homokot az arcán:)
Annyira élvezte, hogy gyúrhatja a homokot, és játszadozik benne, hogy gyakran még magában beszélgetett is, annyira belemerült a játékba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése