Minden rendben van egyébként. Növekszik a drága, nem csak hosszra (kezdi kinőni az első ruháit-pont most egészítettem ki a ruhatárát a következő méret ruháival), hanem súlyra is(kezdem érezni a karjaimon)Ma megint elaludt egyedül hason, kint a nappali ágyán:)Nincs szívem megmozgatni, hogy bevigyem a kiságyába. Amikor hason alszik, sokkal könnyebben visszaalszik, ha megriad és úgy tűnik, egyedül is megy neki.Most megint fáj a hasa. Valamelyik nap pedig már (anya örömére, de azért hirtelen meg is ijedtem) este 8tól fél2-ig aludt minden nyöszörgés és sírás nélkül. Én elaludtam olyan kilenc körül, mikor már úgy éreztem kialudtam magam (ami fura volt), ránéztem az órára és fél2 volt. Gyorsan szaladtam át a szobájába, hogy mi van vele, de ő is akkor kezdett ébredezni. Na azóta nem ismételte még meg egyszer sem:( Pedig díjaznám az ötletét, ha egyszer úgy gondolná, hogy megismétli:)
2010. október 30., szombat
Kis maci:)
Ezt a kis ruhát most kaptuk. Úgy néz ki benne,mint egy hóember:)
Minden rendben van egyébként. Növekszik a drága, nem csak hosszra (kezdi kinőni az első ruháit-pont most egészítettem ki a ruhatárát a következő méret ruháival), hanem súlyra is(kezdem érezni a karjaimon)Ma megint elaludt egyedül hason, kint a nappali ágyán:)Nincs szívem megmozgatni, hogy bevigyem a kiságyába. Amikor hason alszik, sokkal könnyebben visszaalszik, ha megriad és úgy tűnik, egyedül is megy neki.Most megint fáj a hasa. Valamelyik nap pedig már (anya örömére, de azért hirtelen meg is ijedtem) este 8tól fél2-ig aludt minden nyöszörgés és sírás nélkül. Én elaludtam olyan kilenc körül, mikor már úgy éreztem kialudtam magam (ami fura volt), ránéztem az órára és fél2 volt. Gyorsan szaladtam át a szobájába, hogy mi van vele, de ő is akkor kezdett ébredezni. Na azóta nem ismételte még meg egyszer sem:( Pedig díjaznám az ötletét, ha egyszer úgy gondolná, hogy megismétli:)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAQikhX4gmRjfpAatWHtaVzpDiol5dmMulw3zrh5ByVN5FsxzwXhR1v4G_IFMxaFqlIvAAato10B5peVEgls3Rt9JSkeXtHL8lJfgbsCTI-mEfAX5znqduqaJmLK8azpWwriAI_iJ8PbY/s320/DSCN3639.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIyOauMvSSr34QEZ0LiEMzT84wI6qgqckuXRXqr50uzft9H8s2M0Rtj8ciZsRSXmsbilIuClpxtuBZ1_dOKXWtiA0-W26CovEHu_P5394-iLp3oufaiBmU5KzIESHmu5Vg54WEr6bnoWQ/s320/DSCN3634.JPG)
Minden rendben van egyébként. Növekszik a drága, nem csak hosszra (kezdi kinőni az első ruháit-pont most egészítettem ki a ruhatárát a következő méret ruháival), hanem súlyra is(kezdem érezni a karjaimon)Ma megint elaludt egyedül hason, kint a nappali ágyán:)Nincs szívem megmozgatni, hogy bevigyem a kiságyába. Amikor hason alszik, sokkal könnyebben visszaalszik, ha megriad és úgy tűnik, egyedül is megy neki.Most megint fáj a hasa. Valamelyik nap pedig már (anya örömére, de azért hirtelen meg is ijedtem) este 8tól fél2-ig aludt minden nyöszörgés és sírás nélkül. Én elaludtam olyan kilenc körül, mikor már úgy éreztem kialudtam magam (ami fura volt), ránéztem az órára és fél2 volt. Gyorsan szaladtam át a szobájába, hogy mi van vele, de ő is akkor kezdett ébredezni. Na azóta nem ismételte még meg egyszer sem:( Pedig díjaznám az ötletét, ha egyszer úgy gondolná, hogy megismétli:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése