2010. október 26., kedd
Új alvási módunk
Tegnap elég nyűgösek voltunk már délután (na azért délelőtt se voltunk vidámak), és addig-addig mozgattam, fektettem Sárit, míg hasra nem fektettem a mellkasomon. És láss csodát hipp-hopp bealudt. Eddig soha nem akart hason feküdni és nem is tetszett neki, mindig csak sírt tőle.Nem is erőltettem. Kaptam az alkalmon ma délelőtt, megint úgy aludt el, hogy hason, és aludt két órát.Csak a hasa keltette fel, hogy éhes:)Igazi bélpoklos:)Gondoltam, jó lesz ez így. Evett, virgonckodott, már majdnem egyedül elaludt a pihenőszékében, ami nekünk már nagy öröm lenne, de azért kellett egy kis anya-közelség elalváshoz.De azért minden nyögés-ficánkolás után elaludt. Máskor meg...kicsit hosszadalmasabb. A délutáni alvást is így oldottuk meg és már két órája alszik. Na azért nem kiabálom el, lassan úgyis felkelti a hasa:)Nekem igazi öröm és kisebb megkönnyebbülés. Remélem hatásos lesz és most kipróbáljuk éjszaka is. Remélem nyugisabb lesz így, mint eddig volt. Úgyis fáj a hasa, biztos így jobb neki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése