Kiterülve fekszem apa ölében:)
2010. november 21., vasárnap
Két hónaposan
Tegnap volt két hónapos a kis Drága.Ennek örömére megörvendeztetett bennünket azzal, hogy hasonfekvésből átfordult hátra. Annyira megtetszett neki, hogy utána állandóan forgolódott, mikor le akartam fektetni. Ugyanis az alvás még mindig hason megy, de ő ezek után nem akart hason lenni, inkább mozgott. Az első sikeres átfordulás még kicsit sírósan sikerült, mert pont hiszti kellős közepén próbálkozott, de a második már simán ment, egyik pillanatról a másikra. Már a hét közepe felé is próbálkozott, akkor még nem sikerült neki teljesen, ugyanis a fenekétől lefelé nem bírta átfordítani magát csak a felső részét, de tegnap végre sikerült. Olyan aranyos volt és számomra megható, hogy ez a kis csöppség mennyire sokat fejlődött már és milyen akaraterő van benne. Kornéléknál voltunk tegnap és hárman figyeltük és drukkoltunk neki, hogy sikerüljön:)
Kiterülve fekszem apa ölében:)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5T3KQO-LqRMg9mPS0XO5tviLR4IWCEzWeObur7E_lqY9hv-iPC__oY464Jdd27yJUXTBUoqwy-7hmHHgYOol8ZggY8bHlW6os9jSK40m5wcdyHh7Y8n1dKyz5UDT-AHrql0hwS7KHpQg/s320/DSCN3792.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjLm7EInXyMpoHtOGVEI20jeiab3xatI3qpsX9oRor9Wdb35kojSXzXkzGmKA8E8thVqrdOBNkAQdJ6LW0FBSsQhY0zchm_1DZolJbg_TrPuv-WUDnvm2xkm5MP5d6rwf2qBF10hzR9IlA/s320/DSCN3786.JPG)
Az a cumi már néha elalváshoz sem kell, tegnap már reggel elaludt anélkül is. Ki is köpi, ha már mélyen alszik, vagy elfeledkezik róla:)
Nincs is még olyan kép róla, amikor a kiságyában alszik, pedig legtöbbször ott piheni ki magát:)Még mindig nyerő dolog, hogy magától elalszik benne, amikor leteszem. Kicsit ki kellett már "párnázni" az oldalát meg a fejénél, ugyanis annyit izeg-mozog amikor ébredezik, hogy félek, beverné a fejét. A kezét már így is ki dugja a rácson, amikor elfelejtek oda tenni valamit:)
Kiterülve fekszem apa ölében:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése