Nem vagyok lusta, csak mire van időm, akkor is csak bambulok magam előtt és kikapcsolok. Amikor ideköltöztünk, emlékszem, hogy arról panaszkodtam, hogy túl nagy csend van a házban és nem tudok mit csinálni....Akkor azt mondták nekem, hogy visszafogom még sírni azt az időt és visszavonom, amit akkor mondtam. Teljesen azért nem sírom vissza, de néha jó lenne, ha csend lenne.Sári kislány már szépen növekszik, közel 60 cm és már meghaladta a 4 kilót. Szépen emeli a fejét mikor hason van (csak hason alszik), egyre több éles hangot ad ki és többet is eszik(a hat hetes fordulót követően). Anyatejet eszik, remélem még sokáig, főleg, hogy jönnek ezek a rossz, nedves idők. Mivel hízik szépen, így úgy gondolom kap elég ennivalót. Hasa is néha fáj, pedig annyira vigyázok, hogy mit eszek, már lassan nem fogok tudni mit, úgyhogy kicsit bevezetek majd nehézebb ételeket is, hogy később ne okozzon gondot.
Hétfőn volt hét hetes és úgy gondoltam,kipróbáljuk, milyen ha egyedül alszik el. Evés után még kicsit nézelődik, mosolyog és amikor elkezd sírni vagy nyűgös lesz, akkor befektetem a kiságyba. Elég jól sikerült már elsőre az ilyen altatás, azóta is ezzel próbálkozunk. Kisebb-nagyobb sikerrel. Éjszaka még mindig csak egyszer kel fel, olyan éjfél-1körül, utána alszik még rajtam olyan 2-fél3ig, eszik, megint nézelődik és alszik 6-ig. Ezt még kicsit meghosszabíthatná, de ne legyünk telhetetlenek. Ma kapott egy bölcsőhintát, most alszik benne először, remélem szeretni fogja.
Még mindig sokszor alszik úgy, hogy Arnold altatja és tőle is elfogadja a cumisüvegből a tejet.
Most náthás lettem, fáj a torkom, folyik az orrom, kidőltem a mai nap folyamán, remélem nem lesz beteg miattam.
Itt az új hinta:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBdtnHVxAA6fFyy2XjAJEA6g2Sh4bi34OGb79bPGViYEUUtU3NtgBcGKqJW8xCFVV1EZSMPxjQFkqOjPohW6zEplQiMp2lFP99lj06TWx5HaETnUzFW5EdgN4OZJJmBqONZgGJgf9yhSE/s320/DSCN3736.JPG)
Evés után mindig vidám. Hát persze, teli pocakkal:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLo7pReOMbmQ1g8CzAb_hRSB6qQAQ1G-2S07akrfBXoVL7P-M940UOrsLjbQibBtI3ltwEBBzu3pv0kt5oOzuLRyr6vJ-UDYNMZeypC74I5Hu0hPAQOVTRiLPjCAzHaPrHlXNriETdYiY/s320/DSCN3727.JPG)
Így utazok az autóban:)Egyre többet nézelődik, már nem mindig ringatja el az autó:(
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiJVTHZzAPuxT9_KIMcpIA0azZ9C1N7JxuaPaJ01dZyfX4InxbX_cEOqo5DuAQ26Dm7lMvDLFK0Ep9YgrLI7CLxAgo7l6Y7Ht7-f9T4a70qtiqlyK4HleTwrJppQ4p8EEHatDWcsnPk31Q/s320/DSCN3707.JPG)
Álom, álom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése