2010. december 31., péntek

Év utolsó napja

Elérkeztünk az év utolsó napjához. Semmi nem történik másképp, talán annyi, hogy ma többen voltak az üzletekben:)Gyorsan elteltek a karácsonyi ünnepek is. Jöttünk.mentünk, de azért itthon is voltunk. 24-én itthon voltunk, fát díszítettünk, sütöttünk-főztünk. Sári mindezt végignézte, néha aludt közben is:) Másnap már mozgalmas volt, Romhányban kezdtünk, Bodonyban folytattuk és Vácon kötöttünk ki. Szegény Sárit egész nap csak pakoltuk ki-be a hordozóból, de elég jól viselte.Tudott ágyon is aludni idegen helyen, az evés meg nem volt kérdés:)Az megy neki bárhol. Vasárnap anyukámék voltak nálunk öcsémmel. Vártunk még rokonokat, de vasárnapra akkora hó esett, hogy esélytelen volt az úton közlekedni. Hát ők jöttek kedden, így még akkor is kaptunk ajándékot:)Elteltek csendben az ünnepek, ettünk-ittunk. Szerdán visszavittük Gergőt a repülőtérre, ennyi jutott nekünk belőle.De így is láttuk sokszor, Sárizhatott eleget, sőt egy ittalvásos éjszaka után kicsit megismerkedett Sári éjszakás műszakjával:)Sajnáltam nagyon, hogy megint elmegy, de ha minden igaz, akkor most nem kell 5 hónapot várni, hogy újra itt legyen, hanem csak négyet:)
Sári eközben egyre aktívabb. Egész nap a szájában van az ökle, nyáladzik, rágja az ujjait.Próbálgat hanyattfekvésből hasra fordulni, felemeli a felső testét, de a fenekével még nem tud mit kezdeni. Valamelyik nap mértem, talán hét elején, akkor volt 5710 gr.(Ezt már lehet, hogy írtam). Csörgőtt is adtam a kezébe, azzal is elszórakozik. Most már kezd tárgyakat fogni, a hajamba kapaszkodni. Egyre többet "beszélget" velünk, mosolyog, hangosan felsikítgat:)Sokat mosolyog, főleg, ha teli a pocak. Még mindig 5 körül eszik először hajnalban, elég jól bírja, főleg hogy este 7-fél8 körül eszik előtte. Valamelyik reggel azonban negyed7 kor kelt fel enni. Persze éjszaka 2-3-4szer felsír,de gyors cumi-visszatétel után már alszik is. Van, amikor azonban nyűgösebb. Minden jel arra mutat, hogy elkezdődött nála is a fogzási időszak, remélem a legjobbakat erre az időszakra.

Gergővel:
Hárman párban:)
Kis drága, kidőlt a sok ajándékcsomagolásban:)
Na? Kinek van nagyobb szeme?
Anya újra gyerek:)

1 megjegyzés:

  1. LIKE !!! :D
    Boldog Új Évet Kívánunk !!!
    Nóri & Kornél



    ui. ...nemsokára talizunk... :)

    VálaszTörlés