2010. december 21., kedd

A legnagyobb ajándék

...amit kaphattunk idén karácsonyra, hogy öcsém hazajött Spanyolhonból:)Mi már tudtuk Arnolddal december elején, hogy hazajön, anyuék nem tudták. Lázasan készültünk titokban.Szerveztük,hogy hogyan jön haza, anyuéknak hogyan jelentsük be:)Vasárnap este fél8kor indult a gépe Madridból, ami várhatóan késett, csak fél10 kor szállt fel. Én már alig bírtam magammal és még ez is..Arnoldot nem engedték el, ami azóta is bánt, de túl vagyunk rajta. Sári nagyon jól viselte az éjszakai kiruccanást, végig aludt. A reptéren kinyitotta a szemét, megnézte a sok embert, de vissza is aludt.0:10kor leszállt a gép, akkor már öröm volt. Míg kiért hozzánk teljes feszültségben voltam:) Aztán már mikor megölelhettem, akkor már elfelejtettem az aznapi izgalmakat. Most először találkozhatott Sárival és végre Sári is láthatta világjáró nagybácsikáját is:) Ez volt a legfontosabb abban a percben.Már csak egy feladat volt, anyuéknak bejelenteni, akik mit sem tudva, mély álmukat aludták. Fél3ra Romhányba értünk, Gergő a kapuból felhívta őket, hogy nyissák ki az ajtó, mert nagyon hideg van (-15 fok volt és Gergő amikor Madridból elindult még ott plusz 15 volt) és Sári is kint van:)Azt se tudták mi van, de elég gyorsan észhez tértek, mikor Gergőt meglátták az ajtóban:)Azt hiszem nem kell részleteznem mekkora volt az öröm:))És azóta is. Velünk karácsonyozik és együtt leszünk újra. Persze hajnalig mesélt, megcsodálta Sárit. Azt hiszem mindannyiunknak már Gergő felért a legnagyobb karácsonyi ajándékkal:)Most csinálunk majd jó sok képet róla, meg Sárival is, hogy megint feltöltődjünk majd azokon a napokon, amikor nem lesz megint velünk. Sajna már december 29-én utazik is vissza, de az még odébb van:)

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy sikerült végül, drukkoltunk nagyon!! Azt nem is tudtam, hogy anyukádék nem tudják. Ez remek ajándék, igaz, amit a címben a írtál: a legnagyobb. mi már csak tudjuk, mi, anyák... :-DD Majd amikor a mieink költöznek tőlünk távol...hajjaj..de hála istennek ez még tényleg odébb van. :)

    Írok majd mailt, amint tudok, mert sürgős közlendőm van (no, nem a 4. Turi jön, de azért fontos ;-) )
    Puszi, kellemes időtöltést együtt!

    VálaszTörlés
  2. Nem lehet leírni ezt az örömöt amit most érzek ,hogy itthon vagyok és együtt lehet a család karácsonykor és a tetőfok és a legnagyobb öröm számomra Sárika hát egyszerűen gyönyörű a kis drága!

    Boldog Karácsonyt Kívánok a Saliga Családnak!

    VálaszTörlés